Elindult a Határtalanul középiskolai vetélkedő

Elindult a Határtalanul középiskolai vetélkedősorozat 2020-21-es évada, melyen – hasonlóan az eddigiekhez – külhoni és anyaországi osztályok vehetnek részt.

Az első fordulóban egy izgalmas tesztet kell kitölteni, mely révén a résztvevők virtuális kapcsolatokat alakíthatnak ki az összetartozás jegyében, és elindulnak az úton, hogy megnyerhessék az egymillió forint összegű osztálypénzt a nagydöntőben. Ezen kívül több mint ezer nyeremény vár a diákokra, de a legeredményesebb felkészítő tanárok is pénzjutalmat kapnak.

A részleteket a Határtalanul oldalán ide kattintva olvashatják.

https://hatartalanul.net/elindult-a-hatartalanul-kozepiskolai-vetelkedo-2020-2021/


HATÁRTALANUL KÖZÉPISKOLAI VETÉLKEDŐK

A Határtalanul! Programhoz kapcsolódóan indította el a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága  a BGA Zrt. közreműködésével a nagyszabású középiskolai vetélkedőket.

Hamarosan nemzetpolitikai sikerré váltak, több mint százezer középiskolást megmozgattunk az anyaországban és a külhoni régiókban egyaránt. A kezdetekben helyszíni vetélkedőket, a megváltozott körülmények miatt a vetélkedők további részét virtuálisan valósítottuk meg.

A vetélkedő célja, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is éreztessük mind az anyaországi, mind a határon túli magyar fiatalokkal, hogy nem engedjük el a kezüket, és lehetőséget teremtsünk az identitás- és kapcsolaterősítésre; közös történelmünk, kultúránk mélyreható megismerésére.