Civilek Napja

A Civilek Napja alkalmából köszöntjük a hazai közösségekért tevékenykedő civil szervezeteket!

Ma 22. alkalommal ünnepeljük a Civilek Napját. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon több mint 61 ezer civil szervezet munkálkodik.

A kormányzat támogatja és segíti a társadalmilag beágyazódott, hozzáadott értéket képviselő civil szervezeteket, hiszen az életnek számos olyan területe van, ahol a civilek az állami feladatellátás hatékony segítői.

Az elmúlt időszakban nagyságrendekkel növekedett a civil szervezetek támogatása: míg 2010-ben 144 milliárd forint, addig 2017-ben már összesen 284 milliárd forinttal támogatta a kormányzat a civil szervezetek munkáját.

A Nemzeti Együttműködési Alap 2012 óta évről évre támogatást biztosít a hazánkban és a határon túl működő magyar egyesületeknek, alapítványoknak. A támogatások célja a civil szféra segítése, a civilek társadalomformáló és a nemzet közösségét szolgáló munkájának előmozdítása. A civil szervezetek működését, szakmai munkáját, adománygyűjtő tevékenységét támogató pályázati kiírások keretösszege a 2019. évben 4,7 milliárd forint.

A Civilek Napján köszönetet mondunk minden, a közjóért tevékenykedő civil szervezetnek és magánszemélynek, akik munkájukkal tágabb közösségünk, a magyarság javát szolgálják.

Áldozatos munkájukhoz ezúton kívánunk további sikereket és eredményeket.

Dr. Csizmadia László
a NEA Tanács elnöke

Nyitrai Zsolt
kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Miniszterelnöki Kabinetiroda

Szalay-Bobrovniczky Vince
civil és társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség

  1 bga logo szines                                                  2 A Miniszterelnksg hivatalos arculati logja fekete fehr

Joomla templates by JoomlaShine